Na, átestem a nagy eseten. Nem fáj, inkább feszül, de vígan elvagyok fájdalomcsillapító nélkül. Kb. 20 perc volt az egész és szürreális élményekkel lettem gazdagabb. Egyszer felpillantottam és láttam a sebészt, ahogy áll mellettem és mindkét kezében 2 szál, kék színű cérnát rángat. Eltartott egy pillanatig, míg ráeszméltem, hogy a sebet húzza össze a nyakamon. Utána jobbnak véltem, ha inkább becsukom a szemem. Kaptam egy jókora buci nyomókötést, mert elég csúnyán vérzett és egy drain-t is, hogy kifolyjon a trutyi. Holnap kell visszamennem, hogy kiszedjék. Itthon aztán muszáj volt ennem egy óriási szeletet a tegnap sütött francia mákosomból. Most sütöttem először, nagyon jól sikerült. Megpróbálok beszúrni képet róla.:)
Lustagombóc uraság a gyógytorna óta elkezdett üldögélni és kúszni. Végigüvöltötte az egészet, de megérte, mert mondta a gyógytornász, hogy valóban csak lustálkodik. A négykézláb hintázást viszont nem jól csinálja, mert a térdei kicsúsznak oldalra, ezért mögé kell ülni és a lábammal beszorítani a térdeit a törzse alá. Mondta azt is, hogy próbáljam megmutatni neki, ha négykézláb áll, hogy hogyan igyekezzen kiülni oldalra. Fogjam meg a csípőjét és ha hintázik, akkor húzzam oldalra. Mivel már 2 nap torna után látszik a fejlődés, jó döntés volt megmutatni egy hozzáértőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése