A Molnár és a Nagy család, mióta az eszemet tudom, mindig itt élt ezen a
környéken, Szatmár és a Felső-Tisza vidék kellős közepén, ritka volt az a
lázadó, aki máshol kereste boldogulását. Nagyapám famíliája a lábát sem tette
ki Parasznyáról, generációk óta ott éltek már, sehol máshol nem tudták volna
elképzelni életüket, csak ebben a csendes falucskában, ahol oly nyugalom volt,
mintha megállt volna az idő és elfelejtkezett volna a lakókról. Minden fát és
bokrot ismertek a határban, becsukott szemmel is képesek voltak tájékozódni,
tudták merre vannak a kertek alatti rejtett ösvények, ha nem óhajtottak
ismerősökkel találkozni útjaikon. Nagyanyám családja már lényegesen
mozgékonyabb volt, annyiszor költöztek, ahányszor dédapám munkája megkívánta,
több faluban is megfordultak, míg végül letelepedtek Parasznyán három
gyermekükkel. Hamar beilleszkedtek, nem okozott gondot számukra az
alkalmazkodás, az állandó vándorlás miatt az egész família elsajátította a
gyors akklimatizálódás képességét. Mivel a gyermekek is kicsik voltak még,
ezért nem hagytak bennük fájó emléket az elhagyott barátok, tulajdonképpen
dédszüleimnek is kisebb gondja is nagyobb volt annál, semmint gyermekeik
esetleges bánatával foglalkozzanak. A szülők viszonylag gyorsan megismerték a
falu velük egykorú tagjait, dédapámnak nagy segítségére volt ebben a munka,
kovácsműhelye állandóan tele volt ott lebzselő fiatal és idősebb férfiakkal,
illetve lovaikkal, nagy klientúrája volt, nem panaszkodhatott, szaladt a
szekér. Antónia dédanyámnak jutott a nehezebb dió: megpuhítani a keményfejű
szomszédasszonyokat, akiknek süteménnyel kedveskedett beköltözésük után,
felajánlotta segítségét, amiben csak lehetett, így sikerült elérnie, hogy alig
néhány hét után már meginvitálták a község nőegyletébe, nagy szükség volt
dolgos kezekre, meg is jelent minden gyűlésen, részt vállalt valamennyi
teendőben. A templomba minden vasárnap együtt ment a család, nem szalasztottak
volna el egy alkalmat sem, a mulasztókat igencsak számon tartották a település
asszonyai és köszörülték rajtuk a nyelvüket egészen a következő
istentiszteletig. Dédanyám és fiatal kislány nagyanyám az asszonyok padsorában,
míg dédapám Zoltán fiával a férfiak körében foglalt helyet. Soha jobb alkalmat
a beilleszkedésre, mint a hitélet, tudták ezt jól valamennyien, így kötöttek
ismeretséget a Molnár klánnal is, akik Parasznya egyik mérvadó famíliájának
számítottak, számos családtaggal, szinte nem is volt olyan ismerősük, aki ne
lett volna szegről-végről rokonuk is egyben. Ha valaki meghalt a faluban, akkor
részt vettek a temetésén, úgy is, ha alig ismerték, így nyilvánítottak szinte
ismeretlenül részvétet. Koszorút, sírcsokrot nem vittek, nem is volt divatban,
a ház előtt tobzódó virágokból szedtek néhány szálat. Mikor nagyanyámék
házasságot kötöttek, már mindenki ismerte a Nagyokat, pletykáltak is róluk, ez
már a teljes befogadást jelezte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése