Pár napja nekikezdtem egy háztartási programnak. 20 napos program a tiszta és rendezett otthonért. Tulajdonképpen nincs rumli, de valahogy úgy érzem, hogy szétforgácsolódok a tennivalók között, mindig belekapok mindenbe, aztán semmi sincs kész igazán. Így legalább van egy mankóm és ez megnyugtat. Bár lehet, ez is csak a kontrollmánia része, semmi több. Ma a fürdő lesz soron, illetve szőnyegpucolás...fúj.:) Ja, itt találtam, szerintem hasznos azért. http://maimoni.cafeblog.hu/kategoria/haztartas/20-napos-program-a-tiszta-es-rendezett-otthonert/ Szívem szerint kinyomtattam volna, de üres a patron, úgyhogy ezt most mellőzöm. Viszont, fent hagytam a Firefoxban, úgyhogy amint felhajtom a monitort, rögtön ez vigyorog a képembe. Nehogy véletlenül elfelejtsem.
Múlt héten voltam pszichológusnál, A. miatt. Eljutottunk arra a szintre, amikor már egyszerűen kevésnek érzem magam, ahhoz, hogy segítsek, ezért inkább szakemberhez fordultam, A gyerek ugyanis egyre zárkózottabb, most ott tartunk, hogy senkit sem akar beengedni a lakásba, mindenkit elküld melegebb égtájakra. Éjszakánként felsír, csikorgatja a fogát, minden egyes reggel, amikor indulunk oviba, megy a hasa...Egyre több mániája van, pl., nem hajlandó inget felvenni, mert fél a gomboktól, egy új ruhadarabot ráadni kész vesszőfutás, ordít, sír. Ha megijed - és elég sűrűn előfordul, - akkor harapja magát, az apját. Teljesen belelovalja magát az üvöltésbe és nem lehet lecsillapítani, se öleléssel, se azzal, hogy nem veszek róla tudomást, se higgadt beszélgetéssel, se azzal, hogy próbálom bevonni másba, hátha elterelődik a figyelme. Meg szoktam mosni az arcát és próbálom kivonni a forgalomból, hogy egyedül legyen, hogy érezze, hogy a hisztizésre senki sem kíváncsi, de kezd sok lenni. Mondtam az oviban is...helyeselték a lépést, mondták, hogy senkit sem hajlandó közel engedni magához, se gyereket, se óvónőt, csak ténfereg egész nap egyedül....játékokban nem vesz részt, inkább téblábol egyedül, mintsem, hogy odamenjen valakihez. Ha küldik, akkor engedelmeskedik, de látszik rajta, hogy csak kényszerből teszi. Nyilván, megviseli az óvoda, a kistesó, érzi, hogy én is rettenetesen feszült vagyok...őszintén szólva, nem csodálkoznék, ha a pszichológus azt mondaná, hogy nem a gyereket kell helyrerakni, hanem az anyukát....Mit tegyek még, hogy segítsek neki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése