Elég sok minden történt mostanában...holnaptól újra munkába állok. Igaz, nem a régi helyemen.:) Az új munkahelyem 250 m-re van tőlünk és nagyon nem mindegy, napi 80 km-t ingázok-e vagy csak ennyit. Tulajdonképpen már május óta lógott ez a levegőben, de 2 hete lett biztos, akkor telefonáltak, hogy elvállalom-e. Azonnal igent mondtam. Azóta pedig még jobban megy a szervezkedés, P.-nek bölcsit kellett találni, az oviügy A.-sal is csak húzódik, mint a rétestészta. Végül egy 15 km-re lévő bölcsiben sikerült helyet találnunk, nagyon szép, kevés gyerek van, így remélem, foglalkoznak vele majd rendesen. Fáj érte nagyon a szívem, hogy még nincs 1 éves és máris a bölcsiben landol, de ha kihagyom ezt az állást, akkor soha többet nem lesz ilyen lehetőségem....és talán anyagilag is helyre tudnánk billenni valamennyire. Meg őszintén szólva, kapaszkodom abba is, hogy ha megszokja a bölcsit, akkor később is könnyebben fog beilleszkedni mindenhová. A.-sal pedig kénytelenek voltunk meghátrálni. Tegnap beszéltem az óvodai vezetővel és azt mondta, hogy ő mindenképpen javasolja, hogy maradjon ebben a csoportban, mert ahová áthelyezni lehetne, sokkal rosszabb. Ez valószínűleg igaz, mert alaposan utánakérdeztem, és minden ismerős szerint borzasztó. Mindenféle szempontból. Még elejtett egy olyan mondatot, hogy remélhetőleg az óvó nénik hozzáállása is változik. Erre felkaptam a fejem. Nem mondott többet, de ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy elbeszélgetés volt vagy lehetett. Nyilván, elég kellemetlen ügy ez, már csak azért is, mert más szülők is jelezték, hogy elvinnék onnan a gyereküket. Hmmm....nem zörög a haraszt.
Mindenesetre, remélem, a gyerkőceim jól veszik majd az akadályt. És persze én is, mert most úgy érzem magam, mint Vackor az első bében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése