Múltidéző VII.

Időnként azért csak sikerült az asszonyoknak elfelejtkezni egymással szembeni érzelmeikről, főleg akkor, ha nagy ünnepek előtti süteményezésekről volt szó. Olyankor mind összegyűltek és órákon át trécseltek a lehetséges verziókról, közben élvezettel megszólták a közelebbi és távolabbi rokonokat, nagyokat nevettek gyengeségeiken és azzal a megnyugtató érzéssel tértek haza, hogy bár lehet, mi is hülyék vagyunk, ami egyébként ki van zárva, de vannak még sokkal hülyébbek is a rokonságban, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Persze, a beszélgetések végén mindig elhangzott az obligát és kissé szenteskedő figyelmeztetés, nehogy valakinek is óvatlanul elkottyintsák a kissé gunyoros mellékzöngéket, egyszer rákérdeztem, alig voltam hét-nyolc éves, hogy attól függetlenül mindig lehet másokról beszélni? A felnőttek összenéztek, aztán álszent képet vágtak és közölték lelki egyensúlyom érdekében a megfelelő választ, miszerint másokról beszélni a háta mögött ronda dolog, de családon belül lehet, csak nem szabad elmondani. Nem szabad másokat megbántani. Sokáig emésztettem a feleletet, törtem rajta a fejemet, hogy is van ez, aztán jégre tettem a zavaró momentumokat. Ekkor tanultam meg, hogy amíg mások nem szereznek tudomást arról, mi is hangzik el a fehér csipkefüggöny mögött, az a dolog nem létezik, nem is kell senki másnak tudnia a család privát ügyeiről. A hallgatás elfedte a fejben lévő fogaskerekek olykor tébolyult csikorgását, másnál nagyon is nyitva tartották a fülüket, majd a hallottakból gyorsan levonták a megfelelő konzekvenciákat és bőbeszédűen kommentálták, de szigorúan a négy fal között. A rokonságból csak Antónia volt az, akit valahogy hidegen hagyott mások magánélete, meghallgatta a híreket, de közömbösen vállat vont és ment tovább a maga útján. Élete végén már annyira a begubózott emlékei közé, hogy ha akarta volna, akkor sem tudta volna követni, éppen kit szólnak meg, sokszor nem is felelt a hozzá szólóknak, hagyjanak neki békét, épp elég bánata és siratnivalója van, nem akar mások butaságával is foglalkozni. Egy idő után nem is vett részt a rokonság összejövetelein, csak ha elkerülhetetlen volt, nászasszonyával sem szívesen találkozott ebből kifolyólag, ugyanis Tóth Mária életének egyik sarokkövét jelentette a jól informáltság.