Időnként azért csak sikerült az asszonyoknak elfelejtkezni egymással
szembeni érzelmeikről, főleg akkor, ha nagy ünnepek előtti süteményezésekről
volt szó. Olyankor mind összegyűltek és órákon át trécseltek a lehetséges
verziókról, közben élvezettel megszólták a közelebbi és távolabbi rokonokat,
nagyokat nevettek gyengeségeiken és azzal a megnyugtató érzéssel tértek haza,
hogy bár lehet, mi is hülyék vagyunk, ami egyébként ki van zárva, de vannak még
sokkal hülyébbek is a rokonságban, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Persze, a
beszélgetések végén mindig elhangzott az obligát és kissé szenteskedő
figyelmeztetés, nehogy valakinek is óvatlanul elkottyintsák a kissé gunyoros
mellékzöngéket, egyszer rákérdeztem, alig voltam hét-nyolc éves, hogy attól
függetlenül mindig lehet másokról beszélni? A felnőttek összenéztek, aztán
álszent képet vágtak és közölték lelki egyensúlyom érdekében a megfelelő
választ, miszerint másokról beszélni a háta mögött ronda dolog, de családon
belül lehet, csak nem szabad elmondani. Nem szabad másokat megbántani. Sokáig
emésztettem a feleletet, törtem rajta a fejemet, hogy is van ez, aztán jégre
tettem a zavaró momentumokat. Ekkor tanultam meg, hogy amíg mások nem szereznek
tudomást arról, mi is hangzik el a fehér csipkefüggöny mögött, az a dolog nem
létezik, nem is kell senki másnak tudnia a család privát ügyeiről. A hallgatás
elfedte a fejben lévő fogaskerekek olykor tébolyult csikorgását, másnál nagyon
is nyitva tartották a fülüket, majd a hallottakból gyorsan levonták a megfelelő
konzekvenciákat és bőbeszédűen kommentálták, de szigorúan a négy fal között. A
rokonságból csak Antónia volt az, akit valahogy hidegen hagyott mások
magánélete, meghallgatta a híreket, de közömbösen vállat vont és ment tovább a
maga útján. Élete végén már annyira a begubózott emlékei közé, hogy ha akarta
volna, akkor sem tudta volna követni, éppen kit szólnak meg, sokszor nem is
felelt a hozzá szólóknak, hagyjanak neki békét, épp elég bánata és
siratnivalója van, nem akar mások butaságával is foglalkozni. Egy idő után nem
is vett részt a rokonság összejövetelein, csak ha elkerülhetetlen volt,
nászasszonyával sem szívesen találkozott ebből kifolyólag, ugyanis Tóth Mária
életének egyik sarokkövét jelentette a jól informáltság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése