Ma voltunk megnézni egy új óvodát....előtte megbeszéltük A.-sal, hogy szépen fog viselkedni, nem kell megijedni, csak körülnézünk, aztán jövünk is haza együtt. Nos, mikor meglátta az ovi kapuját, éktelen üvöltésbe kezdett, ordított, nem is értettem, mit hord össze. Végül sikerült annyira megnyugtatni, hogy bementünk, de ott ugyanúgy folytatódott az egész. Én csak néztem a gyereket és egyfolytában arra gondoltam, hogy mit rontottunk el ennyire, hogy állandóan ez a műsor megy, hogy ennyire antiszociálisan viselkedik, ha közösségről van szó? Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Nem az első eset volt, hogy így reagált, de észrevettem, ahogy néztek minket az óvónők, azzal a sajnálkozással vegyes lenézéssel, hogy milyen rettenetesen viselkedő gyerekem van, hogy miért nincs normálisan megnevelve, stb.. Ott volt a szemükben, láttam. Egyikük mondta is, hogy anyuka, nem az a megoldás, ha mindentől kímélni akarjuk a gyereket, én pedig ránéztem és visszakérdeztem, hogy akkor tessék tanácsot adni, hogy mit lehetne még tenni? Nem vihetem vissza az előző csoportba, mert úgy fél az egyik óvónőtől, hogy kimered tőle (viszont, akivel párban van, őt nagyon szereti), sehová sem veszik fel szívesen, mert minden újdonságtól fél és rosszul reagál minden ismeretlenre, járok vele pszichológushoz, ami használ is, mit tegyek még? Beszélgetek vele, mindenhová cipelem magammal, hogy emberek-gyerekek között legyen, nem ütöm-verem, igyekszem a hihetetlen mozgásigényét kielégíteni, mi kell még? Olvasok mindenféle óvodával kapcsolatos blogokat, nézünk ovidalt, ovis mesét.....már teljesen tanácstalan vagyok, mit is kellene tenni. Nagyon el vagyok most keseredve, mert úgy érzem, nem tudok már többet segíteni neki, vagy eddig nem segítettem jól, hogy könnyebben boldoguljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése