Újabb folyt.

Kicsit elmaradtam a beszámolóval. Ott fejeztem be, hogy végeztünk az MRI-n, majd vártuk, hogy P. magához térjen. Míg aludt, nézelődtünk...szívszorító látvány volt. Csak gyerekek voltak, egyikük rosszabb állapotban, mint a másik....lázasan, a leukémia miatt kopaszon, legyengülve, mozgássérült gyerkőcök, szellemi sérültek. A szülőkön nem is láttam egyebet, mint fásultságot. Mikor P. végre magához tért, megetettem, aztán elindultunk a Gyermekklinikára. Azt az utasítást kaptuk, hogy ott várjuk meg az eredményt. Mikor visszaértünk, még arra sem volt időnk, hogy lepakoljuk a csomagokat, máris P. nevét kiáltották a szakrendelőben. Kijött az asszisztens körülnézni, meglátott bennünket, abban a pillanatban bezárta a rendelő ajtaját és közölte, hogy személyesen viszem fel magukat adjunktus asszonyhoz, mert megjött már az eredmény és nagyon rossz lett. Azt hittem, infarktust kapok, hirtelen megszédültem. L: szeme könnyes lett, csak baktattunk a nővér után csendben. Mikor találkoztunk a doktornővel, mondta, hogy meg kell beszélnünk ezt az eredményt, mert haza már nem mehetünk, P.-t másnap sürgősséggel, elsőként operálják, már át is írták miatta a műtéti beosztást. Leültünk, mire elmagyarázta, hogy P.-nek a hátsó koponyagödörben egy 5x6 cm-es cisztája van és ez okozza a vízfejűséget, mert akadályozza az agyvíz keringését. Vélhetően veleszületett, de egy darabig nem okozott tüneteket, mert még nem nyomta annyira a környezetét. Magától elmúlni nem fog és  gyerek fejében már óriási a túlnyomás, muszáj műtétileg megoldani. Mutatta, hogy a felszaporodott agyvíz már csaknem a kicsi szeménél járt. Azt is mondta, hogy csoda, hogy  gyerek ennyire jó állapotban van, a mozgáslemaradáson és a fejkörfogaton kívül nincs még egyéb tünete. Megkérdeztem, milyen tünetek lehettek volna még? A válasz: egyik pillanatról a másikra lebénul, megvakul, agyvérzést kap.....mondta, hogy már meg is beszélte az idegsebésszel, hogy átmegyünk hozzá. Javasolja, hogy a kötelező vérvétel után menjünk át az idegsebészeti klinikára, megmutatni Novák László tanár úrnak a leletet és persze a gyermeket is. Míg ott vagyunk, addig kitakarítják a szobát. A vérvétel újabb tortúra volt, kezdődött ismét a karcsavargatás, ütögetés, a számtalan szúrás, mire a bokájából sikerült két kémcsővel levenni. Összeszedtük a cuccainkat, újra felkerekedtünk, hogy megkeressük az idegsebészeti tömböt. Nem volt túl közel, alig bírtuk P.-t vinni, mert babakocsit nem vittünk magunkkal. Gyönyörű őszi idő volt, mustársárga levelek lengedeztek a fényben. Langyos meleg volt, mintha az ősz akart volna még mutatni valami szépet, mielőtt átadja helyét a télnek. Mikor odaértünk, szóltunk a recepciósnak, nem is kellett túl sokat várnunk, szólítottak is bennünket. Bementünk. Az orvos az asztalnál ült, ülve is látszott, mennyire magas, görnyedten tartotta magát. Vállig érő, szőkés, hullámos haja volt és keret nélküli, nyújtott szemüvege. Furcsának tűnt, furcsa volt a hangja is, ahogy hellyel kínált, amolyan elvont művésznek gondoltam volna, ha nem ott találkozunk. De a pillantása egészen más volt, kemény, tiszta, átható kék szempár nézett ránk vissza.Vontatottan beszélt, lassan, mindent átgondolva. Egyetlen kérdést tett fel: "Édesanya, mit gondol, milyen a gyermek látása?" Meglepődtem, nem számítottam erre a felütésre. Tökéletes, feleltem. Rám nézett, felmért, éreztem, hogy a választ kalibrálja és vele együtt engem is.Kifordította a monitort, rábökött az egyik képkockára, ezért kérdeztem, magyarázta, a bal oldalon már óriási a túlnyomás. Nem bírtam tovább, kibukott belőlem a kérdés. Mire számítsunk Doktor úr? Shuntre? Egy pillanatig hallgatott, majd megrázta a fejét. Halványan mosolygott. Megnyitjuk a cisztát és természetes úton fog kiürülni a tartalma. Pár nap alatt kiderül, segített-e a beavatkozás. Úgy beszélt, mintha azt magyarázná egy ügyetlen segédnek, hogyan kell felvarrni egy gombot.Néztem és elhittem, hogy számára ez a műtét valóban ezt jelenti.